Tengeri szivacsok

A szivacsok az aljzathoz rögzült, gyakran telepeket alkotó vízi, legtöbbször tengeri állatok. Testükön állandóan víz áramlik át. A differenciálódás első szakaszában vannak: nincsenek valódi szöveteik sem szerveik. Álszövetes állatok.

Közhasználati cikként az Euspongia- és Hippospongia-nemekbe tartozó szivacsok tisztított szaruváza használatos. E célra a szivacsokat főleg tavasszal gyűjtik, amikor a tenger csendes és az ég tiszta s mikor a víz alatt könnyű felfedezésük. A szivacshalászok vagy a víz alá buknak és így gyűjtik össze vagy pedig hosszú villás rudak segítségével húzzák ki őket. Ezután megszabadítják az élő anyagtól és a bennük levő tisztátalanságoktól (homok, kagylók stb.). E célból többször vízben kimossák, kisajtolják, forró szódaoldattal, majd hígított sósavval mossák (a mész feloldása céljából), végül fehérítik. Tisztítás és fehérítés után, hogy szebb alakúak legyenek, körülmetélik és színük, finomságuk szerint osztályozzák. A legfinomabb és legkeresettebb szivacs a levanti vagy szíriai. Váza tömött, sűrű, rugalmas és finom; szine sárgásfehér vagy világosbarna; pórusai kicsinyek. Keményebb vázú és barnás v. sárgásbarna színű és sok pórusú a görög v. zimocca-szivacs. A Hippospongia-fajokból készítik a durva vázú, nagy-lyukú, barna színű lószivacsot, melyet lovak és istállók, padlók stb. mosására, táblatörlésre stb. használnak. A velencei szivacsnak sok kis lyuka van. Az antillai v. selyem-szivacs éppen oly finom, mint a levanti, de kevésbé tömött és kevésbé tartós. A bahamai szivacs oszlop alakú.

A festőszívacsaink:

Érdekesség. Ilyen nagy tengeri szivacsok is léteznek.

(Források: Révai Lexikon, Wikipedia)